Temple of Kitsune Illusion

Nézz a Róka szemébe!

Legyetek mint a hanygák és a madarak. Alkossatok Egységet, színes, gyönyörű képet.

Minden ember alapvetőleg tűz elemű. Anyagban élő(égő) lélek.

A 4-es(halál) uralma alatt.

Értelme az 5 (4 az Egy körül-anyag az Egy körül). Az ötös vonala(ahogy leírod) visszafele megy a kezdethez majd lefelé tart aztán felfelé ívelő körben teljesedik ki. Ez minden ember természete(kéne legyen).

Az a baj hogy az emberek egyrészt kényszeredetten falat emeltek maguk köré, így az isteni energia melyet a vízzel jelképezünk, az érzelmek és tiszta indulatok, nem érvényesülnek.

A tűz elem elhatalmasodik.

Meg kell tanulni beengedni a másik felől érkező hullámokat és azzal harmónikus választ adni. A tiszta érzelem mindíg megmutatja a helyes utat.

Mindíg figyelembe kell venni az egymásra hatás törvényét. A nyíl mindenki között ottvan odavissza. Mindenki és minden össze van kötve ,,láthatatlan fonállal,, és tőlünk függ hogyan húzzuk a végét.

Mint tűznek feladatunk hogy átformáljunk. Mindenki művész csak meg kell találnia önmagát. És ez a legrövidebb út egymáshoz is.

Lehet ez a rész olyan átlag blablának tűnik de szerintem fontos és szerettem volna ezt is megosztani.

KöszönömZavarban van




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 4
Heti: 4
Havi: 8
Össz.: 18 688

Látogatottság növelés
Oldal: Az Ember
Temple of Kitsune Illusion - © 2008 - 2024 - temple-of-kitsuneillusion.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »