Temple of Kitsune Illusion

Nézz a Róka szemébe!


 A Fejlődés Kulcsai



Fejlődésünk célja, hogy testünk egyensúlyba kerüljön lelkünkkel. Egyensúlyba kerüljünk önmagunkkkal. Majd a többi létezővel.

Vannak vallások, eszmék melyek nagy segítségünkra lehetnek ebben!!!

Legfontosabbként én a Reiki 5 alapelvét állítanám, mert ezek általánosan betartandó szabályok ahhoz, hogy képesek legyünk a fejlődésre!

Ezek:

Csak ma, a hála érzése tölt el!

Csak ma, felhagyok az aggódással!

Csak ma, nem leszek dühös!

Csak ma, becsülettel végzem dolgomat!

Csak ma, szeretni és tisztelni fogok mindent ami él!


Ezek az alapelvek melyek mindenki által követendőek s miníd, minden nap törekedhetünk betartásukra. Külön lapon fejtem majd ki ezeknek a mondatoknak a jelentését, hiszen csak úgy valósíhatjuk meg őket önmagunkban, ha megértettük őket.


A másik fontos dolog az, hogy ismerjük saját szükségleteinket!

Két alapvető szükségletünk van:

1.a fogyasztás(ital,étel stb.)

2. a, a szellem ,,mozgása,, (a gondolat)

    b, a test ,,mozgása,,(a légzés, valamint szerveink, végtagjaink egyéb funkciói)

    c, a nemi élet

Az ,,élet,, akkor ér véget ha az egyik szükségletet egyáltalán nem vagy csak részben elégítjük ki.

Ha szükségleteink teljes tudatában élünk és mindent megteszünk egészséges működésükért akkor már jó iráányba haladunk!

Nem egy módszer áll ehhez rendelkezésünkre s talán legjobb ha mindenki azt választja ami neki a legszimpatikusabb.

A lényeg , hogy megértsük csakráink működését, s a lehető leghatékonyabbá tegyük önmagunkat!

9



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 4
Heti: 11
Havi: 15
Össz.: 18 695

Látogatottság növelés
Oldal: A Fejlődés kulcsai
Temple of Kitsune Illusion - © 2008 - 2024 - temple-of-kitsuneillusion.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »